Kedves Kollégák és valamikori Újhegyis Diákok! Fájdalommal tudatjuk veletek, hogy volt iskolánk (Általános Iskola Újhegyi sétány 1-3., majd Orbán László Általános Iskola) alapító igazgatónője, dr. Mihályi Sándorné életének 93. évében, január 5-én visszaadta életét Teremtőjének. Végső nyugalomra február 16-án helyezték a Szent Gellért Plébániatemplomban.
Dr. Mihályi Sándorné, Ilonka néni, Nagy Ilona 1928. október 24-én, Dévaványán, Nagy Béla és Palatinus Rózsa gyermekeként látta meg a napvilágot. Pedagógus szülei féltő gonddal és szeretettel nevelték, irányították.
Tizenkét éves korától internátusban nevelkedett, felső gimnáziumi tanulmányait a méltán híres debreceni Dóczy Református Leánygimnáziumban végezte, kitűnő eredménnyel. Az ott szerzett élmények, az intézmény szellemisége, az ott tanító nevelők embersége és az iskola nyújtotta tudás egész életét, egyéniségét, pedagógusi pályáját meghatározta. Életének minden fázisában büszkén tekintett vissza a Dózyban eltöltött évekre, és mindig tudott erőt meríteni az ott megszerzett tudásból, tapasztalatokból.
Budapestre kerülve, 1951-ben a Pedagógiai Főiskolán diplomázott, majd munka mellett az ELTE Nyelv és Irodalomtudományi karán magyar szakos középiskolai tanári diplomát szerzett 1954-ben. Életének döntő részét a pedagógusi hivatásnak szentelte.
1959-ben házasságot kötött dr. Mihályi Sándorral, ki szintén pedagógus volt. Kapcsolatuk egész életre szólt, tökéletes társai voltak egymásnak. Életük nagy részét a pedagógusi hivatásuknak szentelték, egymást inspirálták, segítették munkájuk tökéletesítésében.
Mihályi Sándorné, Ilonka néni (mert mindenki Ilonka nénije volt) pedagógiai pályafutásának két fő állomása volt.
Az első a Mester utca 67. szám alatti iskola, melyet életre keltett, és felvirágoztatott. Ez az iskola sok tanulóval és nagy tantestülettel rendelkezett. Ilonka néni képes volt az iskola megújítására mind technikai, gazdasági, és pedagógiai téren. Ehhez végzettsége, tudása, tapasztalata, nagy és széleskörű szakmai ismerete adta az alapot. A testületnek eleinte szokatlan volt, hogy fontos a pontosság, az órákra való maximális felkészülés, az egymás segítése, a minden gyerek elfogadása, szeretete, a továbbképzések fontossága, de a kollégák hamar elfogadták az új kihívásokat, elvárásokat. Ehhez olyan erős akaratú, dinamikus egyéniség kellett, mint Ilonka néni. Higgadt, nyugodt, szigorú, de szeretetteljes vezető volt, aki a gyakran előforduló konfliktusokat mindig mindkét fél együttes meghallgatásával oldotta meg. Jellemző volt rá a mindig korrekt, pozitív állásfoglalás. Önmagával és munkatársaival szemben is igényes volt. A határozott, céltudatos tervezői, szervezői és ellenőrző munkája alapján egyre színvonalasabb lett az oktatás, egyre több tanár írt sikeres pályázatot, számos bemutató órát tartottak, és jó irányba változott nem csak iskola hangulata, hanem a megítélése is.
Rendkívül jó szeme volt ahhoz, hogy meglássa, kiben van valami különleges érték, vagy ki az, aki terhelhető vagy tehetséges. Ezen kollégákat figyelte, segítette, feladatokat adott számukra, így fejlesztette kitartásukat, önbizalmukat és nevelte ki az utánpótlást. Mihályi Sándorné, Ilonka néni nagy munkát végzett, nemcsak vezető volt, nemcsak segítő kolléga, nemcsak diákokat oktató, hanem példamutatásával embereket nevelt.
Második fő állomása, Ferencvárosból visszatérve, Kőbányán lett. Az Újhegyi lakótelep megépítését követően alapítója volt az Újhegyi sétányon akkor épülő Általános Iskolának, 1978-tól 1984-ig igazgatóként irányította az intézmény gazdasági, pedagógiai, szakmai tevékenységét.
Munkáját az új intézményben úgy kezdte meg, hogy az iskolaépület még nem készült el, a tanulókat minden nap busszal vitték másik iskolákba, a felső tagozat a IX. kerületi Illatos úton működött. Ebben a nehéz időszakban iskola híján, a demográfiai hullám csúcsán, a 110 fős tantestületet és a 2500 fős gyermeklétszám mellett is kiemelkedően magas színvonalú szakmai munkát végzett, iskolát alapított. Vezetői munkáját nemcsak a körülmények nehezítették, hanem az is, hogy az újonnan alakuló testület tele volt fiatal pályakezdő kollégákkal. Ehhez a feladathoz olyan erős és példamutató egyéniségre volt szükség, mint amilyen ő volt.
Vezetői munkája mellett nagy gondot fordított a fiatal kollégákra, sokat beszélgetett velük, akár szakmai, akár magánéleti problémáikról. Tanácsért, problémák megoldásában való segítségért bármikor, bárki fordulhatott hozzá. Kiváló emberként és pedagógusként tudta, kinek milyen útmutatásra, emberi szóra, esetleg dorgálásra van szüksége, ami soha nem volt tekintélyelvű, megalázó, csak jószándékú. Valamennyien tisztelték és becsülték, munkabírására, átlagon felüli akaraterejére, szakmai és vezetői tapasztalatára nagy szüksége volt, hogy az új mamut iskola beindulhasson. Határozott, céltudatos munkája alapján egyre színvonalasabb lett az oktatás, nevelés az iskolában. (képünkön: 1988, iskolai lőtér átadás)
A kerületben neve lett az iskolának. Kezdeményezte a testnevelés és az olasz tagozat indítását, irányítása alatt az intézmény komoly innovációs folyamatnak volt a részese. Az iskolát bekapcsolta az új lakótelep kulturális életébe, a nehéz helyzet ellenére is mindig gazdag szabadidős programot, sport és kulturális rendezvényt nyújtott az itt élő családoknak. Iskolát teremtett az Újhegyi lakótelepen.
1984. decemberi nyugdíjazása után is aktív maradt, tevékenykedett a Nemzeti Pedagógiai Társaságban, a VIII. kerületi Nevelési Tanácsadóban.
Aktív éveiben mindig az általa irányított intézmény, a tanulók, és tágabb értelemben Kőbánya javát szolgálta munkájával, melyet ténylegesen is hivatásának vallott. Tevékenységét számos elismeréssel, kitüntetéssel ismerték el. Így 1984-ben a Művelődési Minisztérium Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel, ugyanebben az évben az Elnöki Tanács a Munka Érdemrend Ezüst fokozatával ismerte el munkásságát.
A Kőbányán végzett kimagaslóan eredményes pedagógiai, intézményvezetői munkájáért a Kőbányai Önkormányzat 1995-ben Kőbányáért Díj kitüntetésben részesítette.
Dr. Mihályi Sándornétól, Ilonka nénitől búcsúzik: Jóska, Marika és gyerekeik, búcsúzik unokahúga Bettina és családja, búcsúznak a hű barátok, pályatársak, kollégák, tanítványok, kedves szomszédok, jó ismerősök és mindazok is, akik köszönettel és hálás szívvel őrizik emlékét.
Búcsúzik a Kőbányai Önkormányzat Testülete, amely Testület dr. Mihályi Sándornét saját halottjának nyilvánította.
Nyugodjék békében!
Forrás: Sándor Zoltán nyugdíjas iskolaigazgató. - www.10kerkult.hu