
A Széchenyi iskolában a 2018-2019-es tanévtől csatlakoztunk a „Jobb veled a világ Alapítványhoz”, akik a „Boldogságóra projektet” csinálják most már több oktatási intézményben és a határokon is túl. A program kiemelt küldetése, hogy a pozitív pszichológia eredményeire építve, adjon ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás és iskolás korosztály számára.
Az iskolából a tavalyi évben, az 1.b, 3.a, 4.a, 4.c osztályok vettek részt ebben a programban.
Ezek közül az osztályok közül a 4.c és a 3.a vitte végig a programot.
Nagy dicsőségnek számít, ha valaki a hónap csoportja lesz, amit a beadott beszámolókból választanak ki. A tavalyi tanévben Petz Kati néni és csoportja a 4.c nyerte el áprilisban ezt a címet.
A 2019 – 2020-as tanévben Petz Kati néni az 1.b osztállyal nevezett be és a tavalyi osztályával, akik most 5.c-sek, – Manóműhely 5.c néven.
„Az idei év most team munka volt. Én főleg a koordinátor voltam. Utánajártam, hogy legyen a feltöltés, így én az elsősökét töltöm, Mónika néni az ötödikesekét. Az elmélet továbbra is Mónika által az etika órákon folyik. 5.-ben Richter Éva nénivel rajzoltak A rajzos képeket én készítettem, aztán Mónika néni feltöltötte a képeket.”
„A hála gyakorlása hónap csoportjai is nagyon gazdag anyagot töltöttek fel annak ellenére, hogy a tanév elején sok a teendő.
Azoknak a csoportoknak a munkái közül, melyek az elvégzett feladatokról küldtek be beszámolót határidőre, minden hónapban választunk ki olyanokat, melyek valamiért különösen érdekesek vagy fontosak voltak számunkra.”
FELSŐ TAGOZAT
kac-kac – Domoszlói III. András Általános Iskola
Manóműhely 5.c – Kőbányai Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Hunyadiszivárvány 6.a – Lőrinci Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Köszönöm kollégáimnak munkájukat és hogy örömet okoznak tanulóinknak!
Írta: Dobrovitzky Ágnes