Iskolánk 7. évfolyamos diákjai a Határtalanul program keretén belül a 2018/2019-es tanévben Szlovéniába és Horvátországba látogatnak el.
Hogy kellőképpen megismerkedjen a 40 kiutazó fiatal a Délvidék történetével és történelmével, május 8-án először a főváros legszebb helyéig, a Hősök teréig metrózott el. A turisták népszerű úticéljának terveit, és szobrainak egy részét a lendvai születésű Zala György (1858-1937) készítette.
Innen a Nemzeti Múzeumba vezetett utunk, ahol a magyar történelem középkorába kalauzoltak el az idegenvezetők. Elsősorban a török kor eseményeibe, divatjába, hétköznapjaiba pillanthattunk be.
A tanulók a programok közben feladatlapokat töltöttek ki, melyek értékelésére a záróprogramon kerül majd sor.
Írta: Csenki Katalin